Menu Close

Mi volt az év PANTONE színe az utóbbi 10 évben?

A szín definiálásához a Pantone cég ügyvezető igazgatóját Leatrice Eiseman-t idézem: „A szín mindig egy része volt annak, hogy az emberi kultúra, hogy fejezi ki a különböző korokhoz való hozzáállását, érzéseit.”

Bevallom valamilyen megmagyarázhatatlan varázslatot érzek a színekkel kapcsolatban. Hiszek a mélyebb tartalmukban, hogy általuk tudat alatt különböző hatások, érzetek aktiválódnak. Szeretem egységébe, rendszerbe kezelni őket, örülök, hogy a hexa kódok, RGB, CMYK számok alapján teljesen beazonosíthatóak és következetesen használhatóak akár offline akár online felületen. A Pantone Színegyeztető Rendszer célja is a színek szabványos kezelése. A Pantone cég minden évben kiadja az év színét, melyet az utóbbi 10 évre visszamenőleg összegyűjtöttem ebben a bejegyzésben.

pantone
A Pantone Rendszer szabványosan kezeli a színeket.

Az év színe 2019-ben az Élő korall

Élénk és élet igenlő narancs egy kis arany felhanggal – írta róla a Pantone cég. Ez a Living Coral vagy élő korall melynek száma a 16-1546. Szimbolikus jelentése: szeretet, empátia, önmagunk szeretete a függetlenség megtartásával, mégis együtt élve. A boldog szerelem színe. 

Élő korall Pantone
A Pantone 2019-ben az év színének a Living Coral-t /16-1546/ azaz az Élő korallt választotta.

Ahogy környezetünk egyre zordabb, úgy válunk mi is egyre hidegebbé és egymástól távolivá. Reméljük, hogy a korallzátonyok inspirálta szín lágyságával és élénkségével melegséget visz majd mindenki életébe. Időnk nagy részét a digitális világban töltjük, melyben üdítő kikapcsolódást nyújt a Living Coral kedvessége. Van ebben a színben valami barátságos, meleg és optimista jellemeg, ami a design és az otthonok tereiben is népszerűvé teszi. – fogalmazott a Pantone Color Institute vezetője.

Tekintsd meg a Pantone 9 másodperces videóját inspirálódás céljából:

Az év színe 2018-ban az Ultraviola

Az Ultraviolet vagy Ultraviola melynek száma: 18-3838, mágikus kisugárzással rendelkezik, drámaian provokatív mégis modern és eredeti. A kék és piros találkozásában kiteljesedő lila szín egyszerre nyugtat és vitalizál, így növelve energiaszintünket. 

ultraviola pantone
A Pantone 2018-ban az év színének az Ultra Violet-et /18-3838/ vagyis az Ultraviolát választotta.

Egy olyan időszakban élünk, melyben kiemelt fontosságú a képzelőerő és a találékonyság. Ez a kreatív inspiráció jelenik meg a Pantone 18-3838 kódjelű árnyalatban. Ez egy kék alapú lila, ami magasabb szintre helyezi az ember éberségét és alkotói potenciálját. – fogalmazott a Pantone Color Institute vezetője.

Tekintsd meg a Pantone 27 másodperces videóját inspirálódás céljából:

Az év színe 2017-ben a Greenery

Ez amolyan zöldes-sárgás szín, mely a tavasz első napjait idézi, száma: 15-0343. Rengeteg új dolgot szimbolizál: újjászületést, az új évet, az egészséges ételeket, a természetben eltöltött felfrissítő időt, a környezettudatos gondolkodást.

Greenery Pantone
A Pantone 2017-ben az év színének a Greenery-t /15-0343/ választotta.

Tudjuk, milyen világban élünk, nagyon stresszes és feszült a hangulat. Ez a remény színe és persze a természettel való kapcsolaté. Az új kezdetű szavakhoz kapcsolódik: újjászületés, újraéledés, újrakezdés. Minden tavasszal új ciklusba lépünk és új hajtások bújnak elő. Élet igenlés, amit várunk! Ez a zöld szokatlan szín, a sárga és a kék különleges keveréke, melegség és hűvös egyben. Bonyolult házasság. – fogalmazott a Pantone Color Institute vezetője.

Tekintsd meg a Pantone 46 másodperces videóját inspirálódás céljából:

Az év színe 2016-ban a Rózsakvarc és a Serenity

A 2016-os évben rendhagyó módon 2 szín került kiválasztásra, mindkettő légies és egymással is tökéletes párost alkotnak. Lágy színek melyek harmóniát, eleganciát, nyugalmat tükröznek. Még a rózsakvarc amely a 13-1520-as színkóddal rendelkezik, tipikusan nőies szín addig a Serenity amelynek a színkódja a 15-3919 férfiasabb világot képvisel. 

Rózsakvarc Pantone
A Pantone 2016-ban az év egyik színének a Rose Quartz-ot /13-1520/ azaz a Rózsakvarcot választotta.
Serenity Pantone
A Pantone 2016-ban az év másik színének a Serenity-t /15-3919/ választotta.

A rózsakvarc egy meggyőző és mégis gyengéd szín, ami együttérzést és egyfajta higgadtságot közvetít. Derűs kékkel párosítva pedig tökéletes, ugyanis ez vigasztaló és nyugtató hatással bír, és viharos időkben is nyugalmat hoz. – fogalmazott a Pantone Color Institute vezetője.

Tekintsd meg a Pantone 55 másodperces videóját inspirálódás céljából:

Az év színe 2015-ben a Marsala

Ez a burgundi és barna között található meleg szín a földes színvilágba tartozik és a 18-1438-as színkóddal rendelkezik. Marsala egy szicíliai város, ahol egy bizonyos likőrbort készítenek, a szín erről az italról nyerte az elnevezést. Merészen hívogató, vakmerő szín ami magabiztosságot és stabilitást nyújt.

Marsala Pantone
A Pantone 2015-ben az év színének a Marsalá-t választotta.

A természetesen robosztus és földes vörösborszerű Marsala gazdagabbá teszi az elménket, a testünket és a lelkünket. – fogalmazott a Pantone Color Institute vezetője.

Tekintsd meg a Pantone 38 másodperces videóját inspirálódás céljából:

Az év színe 2014-ben a Ragyogó orchidea

Tulajdonképpen az igazán nőies fukszia és a lila tökéletes, harmonizáló ötvözete rózsaszínes felhanggal amely a 18-3224-es színkóddal rendelkezik. Benne van kicsit az orgona, kicsit a levendula és a murvafürt is. A bizalmat, örömöt, szeretetet és egészséget fejezi ki.

Ragyogó Orchidea Pantone
A Pantone 2014-ben az év színének a Radiant Orchid-ot /18-3224/ azaz a Ragyogó orchideát választotta.

Ez egy kicsit különc szín és nem is alapszín, ez felhívás újításra. A lila színek családja kreatív dolgok készítésére sarkall. – fogalmazott a Pantone Color Institute vezetője.

Tekintsd meg a Pantone (ebben az évben meglepően hosszú) 10 perc 44 másodperces videóját inspirálódás céljából:

Az év színe 2013-ban a Smaragdzöld

Ez a kicsit hidegebb árnyalatú de kifinomult, fényűző szín a 17-5641-es színkóddal rendelkezik. A smaragd a luxus szimbóluma a szépség és az új élet jelképe számos kultúrában és vallásban is. Rejtélyt, elhatárolódást, misztikumot hordoz.

Smaragdzöld Pantone
A Pantone 2013-ban az év színének az Emerald-ot /17-5641/ azaz a Smaragdzöldet választotta.

Szimbolikáját tekintve a smaragdzöld tisztaságot, megújulást és megfiatalodást jelent, amely éltető elem egy komplex világban. -fogalmazott a Pantone Institute vezetője.

Tekintsd meg a Pantone 5 perc 23 másodperces videóját inspirálódás céljából:

Az év színe 2012-ben az Élénk mandarin

Ez az élénk, mély narancssárga szín amely a 17-1463-as színkóddal rendelkezik, kellemes és tüzes akár a tangó. Feltűnő és energikus, vöröses árnyalatú amely egyszerre testesíti meg a vidámságot, a lendületet és a fülledt érzékiséget. Erőteljes szín.

Élénk Mandarin Pantone
A Pantone 2012-ben az év színének a Tangerine Tango-t /17-1463/ azaz az Élénk mandarint választotta.

A mély narancssárga Tangerine Tango kifinomult, ugyanakkor drámai és csábító. A naplemente árnyalatait idézi, egyesül benne a piros élénksége a sárga meleg barátságosságával, és ez a látványos, varázslatos szín forróságot és energiát sugároz. – fogalmazott a Pantone Color Institute vezetője.

Tekintsd meg a Pantone 3 perc 16 másodperces videóját inspirálódás céljából.

Az év színe 2011-ben a Lonc

A loncszín energikus, biztató, felemelő, dinamikus amely a 18-2120-as színkóddal rendelkezik. Bátor, magabiztos, felpezsdítő ezért adrenalinszint-növelő hatású. 

Lonc Pantone
A Pantone 2011-ben az év színének a Honeysuckle-t /18-2120/ azaz a Loncot választotta.

Stresszes időben, kell valami, ami felemeli a lelkünket. A Lonc elbűvölő, serkentő színe, ami adrenalint ad – tökéletes a kék ellen. – fogalmazott a Pantone Color Institute vezetője.

Tekintsd meg a Pantone 1 perc 1 másodperces – szintén rendhagyó, csak magát a színt mutató – videóját inspirálódás céljából.

Az év színe 2010-ben a Türkiz

Ragyogó, vonzó szín, mely a derűs, nyugodt kék és az éltető zöld kombinációja, amely a 15-5519-es színkóddal rendelkezik. A meleg és hideg egyaránt megbújik benne, így könnyedén társítható más színekkel. A türkiz szín erőteljes vibrálása valóban a tengerpart pihentető, nyugtató, feltöltő hatását, hangulatát hozza el életünkbe. 

Türkiz Pantone
A Pantone 2010-ben az év színének a Turquoise-t /7465/ azaz a Türkizt választotta.

Sok kultúrában a türkiz kiemelkedő jelentőséggel bír a színek között. Védelmező talizmánként jelenik meg, könyörületes és gyógyító, a hit és igazság színe, melyet az ég és a víz színe inspirál. A szín asszociációk évekig tartó tanulmányozása során arra jöttek rá, hogy a türkiz jelenti sokaknak a menedéket, egy hívogató trópusi paradicsomot, legyen az akár csak a fantázia szüleménye. – fogalmazott a Pantone Color Institute vezetője.

Tekintsd meg a Pantone – szintén rendhagyó, csak magát a színt mutató – 1 perces videóját inspirálódás céljából:

Az év színe 2009-ben a Mimosa

A sárgának ez az árnyalata könnyen teremt asszociációt a természettel, a virágokkal és remek kiegészítője a zöld és lila színeknek. A Mimosa nevet a Mimóza fa virágáról kapta és a 14-0848-as színkóddal rendelkezik. Reményt és optimizmust hozó szín amely a 2009-ben is húzódó gazdasági bizonytalanság és politikai változás alatt motiváló módon hatott.

Mimosa Pantone
A Pantone 2009-ben az év színének a Mimosá-t /14-0848/ választotta.

Azt hiszem, ez csak a legszebb szimbolikus színe a jövőnek. Mindig összefüggésbe hozható a melegséggel, a napsütéssel és a vidámsággal. – fogalmazott a Pantone Color Institute vezetője.

Tekintsd meg a Pantone – szintén rendhagyó, csak magát a színt mutató – 1 perces videóját inspirálódás céljából.

Konklúzió

2009 és 2019 között évről-évre szebbnél szebb színek kerültek kiválasztásra a pillanatnyi kevésbé pozitív állapotok kompenzálására. Valamint a nyugalom, stabilitás, energikusság fokozására. A legtöbb választást a természet ihlette ezáltal is a környezettudatosságra, belső béke megtalálására helyezve a fókuszt.

Ha tetszett, amit olvastál, kérlek oszd meg, like-old ezt a bejegyzést! Köszönöm.
Kövess e-mailben!
Facebook
Twitter
Pinterest

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A felhasználói élmény fokozása érdekében cookie-kat használok. Amennyiben ez bővebben érdekel kattints a további információ gombra. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás